Egyre fontosabbak az idősebb vásárlók
A Carrefour új stratégiájában kiemelt figyelmet fordít az idősebb vásárlókra, mivel a szenior korosztály Európa-szerte egyre nagyobb és vásárlóerőben is jelentős célcsoportot jelent. A francia kiskereskedelmi lánc ezért „Carrefour des Générations” néven olyan boltkoncepciót vezet be, amely kifejezetten az idősebb fogyasztók igényeihez igazodik.
A program elsősorban a lakóhelyhez közeli, kisebb üzletekben, például a Carrefour Express és City egységekben jelenik meg Franciaországban. Ezek a boltok különösen fontosak az idősebb vásárlók számára, akik költéseik jelentős részét ilyen üzletekben bonyolítják.
Az üzletekben egyszerűbben értelmezhető jelölések segítik a tájékozódást, a dolgozók pedig külön képzést kapnak, hogy figyelmesebben és hatékonyabban támogathassák az idősebb vevőket.
A koncepció kialakításába hűséges szenior vásárlókat és mintegy húsz tesztüzlet tapasztalatait is bevonták. Ennek eredményeként több kisebb kiszerelésű, magasabb tápértékű és regionális termék kerül a polcokra. Az üzletekben egyszerűbben értelmezhető jelölések segítik a tájékozódást, a dolgozók pedig külön képzést kapnak, hogy figyelmesebben és hatékonyabban támogathassák az idősebb vevőket.
A Carrefour a szolgáltatásokat is bővíti: 50 euró feletti vásárlás esetén ingyenes házhozszállítást kínál, valamint segítséget nyújt a hűségprogramhoz való csatlakozásban. Emellett az üzleteket közösségi térként is erősítené, kávészünetekkel, kóstolókkal és helyi eseményekkel.
A lépés nemcsak társadalmi szempontból időszerű, hanem üzletileg is tudatos: az árverseny és az online kereskedelem erősödése mellett a szenior vásárlók jobb kiszolgálása komoly versenyelőnyt jelenthet.
Forrás: TradeMagazin
Fotó: Carrefour.com

Az áruházi tolvajok elleni harc apró, gyorsan megtérülő beruházásokkal kezdődik.
Kérje szakértőink véleményét áruháza, üzlete védelmi szintjének aktualizálásával kapcsolatban!


















